2016. október 18., kedd

Nyereményem: SOL Baráti rajztanfolyam

Végre eljött az a nap is, amikor részt vehettem a második tanfolyamon, amit egy  pályázaton nyertem. Ez pedig a  SOL Baráti rajztanfolyam volt, ami egy jobb agyféltekés rajztanfolyam. A tanfolyamot ismét Kovács Miklós tartotta, aki a Színek világát is.


A tanfolyam 3 napos volt (péntek-szombat-vasárnap), minden nap 9-től ½ 6-ig. Igen, elég hosszú napok voltak, el is fáradtam rendesen, de megérte.😌
Miki ismét fantasztikus volt! Hiszem, hogy az előadó személye sokat lendít azon, hogy érezzük magunkat. Megadja a szükséges instrukciókat, hagy minket kibontakozni, de a rajzolás alatt folyamatosan ott van, segít és bíztat.

És akkor még nem is említettem a csapatot! Már az első nap végén azt éreztem, hogy a megfelelő emberek között vagyok. Ráadásul, mi hátul ülők négyen elég jól egymásra hangolódtunk. Legszívesebben minden hónapban összeülnék velük egy napra rajzolni. 😃
Ismered azt az érzést, hogy otthon vagy és önmagad lehetsz? Nekem ebben volt részem!!!

De ejtenék azért néhány szót a rajzolásról is, hiszen már kérdezték többen is, hogy mi a véleményem a rajztanfolyamokról. Ahogy korábban írtam, még most is úgy gondolom, ha valakinek igénye van rá, hogy rajzoljon, alkosson, akkor keresse a lehetőségeket, ahol megtanulja akár az alapokat is. Egy ilyen tanfolyam is kiváló erre. Ez egy gyorsabb módszer, mert a célja, hogy a látásmód változzon. Engem leginkább az érdekelt, hogy is kapcsolunk át a jobb agyféltekére. Lényegében olyan rajzgyakorlatokkal, amire egy idő után azt mondja a bal agyféltekénk, hogy „Na, ehhez nem kellek, tudod csinálni nélkülem is.”. Időnként úgy éreztem, hogy már elegem van belőle, idegesít, hogy megint ezt csináljuk. Jó kis gyakorlat ez a türelemre, a kitartásra is.😉

Leírok nektek pár dolgot, hogy melyik agyféltekéhez mi tartozik. Ebből már következtethetünk, hogy mikor melyiket használjuk. Persze vannak olyan tevékenységek is, ahol felváltva mind a kettőt, de van ahol az egyik dominánsabb.
Bal agyfélteke: szavak, számok, idő, racionalitás, logika, tények, elemzés.
Jobb agyfélteke: elmondhatatlan, arányok, időtlen, irracionalitás, képzelet, intuíció, holisztikus, rajzolás, térlátás.

Az első nap arról szól, hogy átkapcsolj a jobb agyféltekédre. De már a nap végén észreveszed, hogy valami megváltozott. Olyan részletekre leszel figyelmes, amire korábban nem. Élesebbek lesznek a dolgok, mintha most fedeznéd fel a körületted lévő világot. Még a színek is megváltoznak – pedig ezen a tanfolyamon azok nincsenek.


A második napon jöhet az árnyékolás. Szénnel és grafittal. A szén egy fantasztikus eszköz. Pillanatok alatt tök jó dolgokat lehet a papírra varázsolni vele. Én imádom! 😃 Mikinél csendélettel gyakoroltuk az árnyékolást, illetve papírhajót rajzoltunk. Bár az lehet, hogy már a harmadik napon volt… Hát az nagyon jó volt! Először is kezdjük azzal, hogy ki tud papírhajót hajtogatni. Én azt hittem, hogy mindenki. De nem! És olyan jó volt látni, hogy felnőtt emberek hajtogatják a papírhajót bemutató alapján. És, hogy még jobb legyen, gyűrjük össze a hajót, világítsuk meg reflektorral és rajzoljuk meg a gyűrődéseket, majd árnyékoljunk. Szerintem ez volt a legjobb gyakorlat az árnyékolásra.


A harmadik napon jönnek azok a portrék, amiket minden ilyen tanfolyami hirdetésnél láthatsz. Egyet egy ismert emberről készítesz, egyet pedig önmagadról. Majd egymás mellé teszed a két rajzot, amit magadról készítettél az első, majd a harmadik napon.


Nagyon látványos változást lehet elérni 3 nap alatt. Azt biztosan állítom, hogy sikerélménnyel tér haza mindenki. De, mint mindenre, erre is igaz, ha nem gyakorolsz tovább, ha abbahagyod a rajzolást, ez elvész. Azt azért el kell mondjam, ez nem az én tapasztalatom. Másokat kérdeztem meg, akik végeztek már jobb agyféltekés rajztanfolyamot.

Az én célom ezzel a tanfolyammal a tapasztalatszerzés volt, hogy gyorsabban elkészítsek egy portrét, mint ahogy eddig ment. De sok új dolgot tanultam. Nem csak azoknak ajánlom, akik nem tudnak rajzolni. Azoknak is, akik már tanultak valahol korábban is. És, hogy hogy állj neki az alkotásnak Miki szerint: "Én vagyok a művész és most alkotok!" Ezt átveszem!😉

Varázslatos Napot Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése