2016. december 31., szombat

Az elmúlt év - 2016

Tavaly készítettem először évrendező-évindító összegzést. A segédletet innen töltöttem le. Megfogadtam a tanácsot, adtam magamnak 3-4 órát, előkészítettem a színes ceruzáimat, tollat és becsületesen kitöltöttem. A saját tapasztalatom, hogy érdemes megcsinálni, jobban rálátok az elmúlt dolgokra és jó esetben körvonalazódik is az előttem álló év.

Pillanatképek
De egyelőre maradjunk az évösszegzésnél. Nekem segít abban, hogy visszamenőleg felfedezzem miben fejlődtem, mit változtattam, sikerült-e elérnem, amit szerettem volna, mit tanulhatok belőle, hogyan éltem meg az örömeket, a fájdalmakat, a veszteséget, mi okozott boldogságot, mitől kapcsolódtam ki és mi is az, amit majd átvihetek a következő évre és mi az, amit el szeretnék engedni.

Azt is be kell valljam, hogy nem volt könnyű végignézni az eseményeket. Volt, amitől szomorú lettem (újra), de van, amire büszke is vagyok. Talán nem az év utolsó napján kellett volna ezt elkészítenem, korainak érzem, de most már így alakult. Ez is egy tanulság. A tavalyi összegzést január közepén csináltam, az egy kicsit alkalmasabb időpont volt.

Ha könyv készült volna a tavalyi évemből, a címe ez lenne: A tanulás és humor éve.

Nézzük az elmúlt évem legfontosabb eseményeit, találkozásait, tennivalóit. Amikor összeírtam őket, rájöttem, hogy rengeteg olyat tartalmaz, ami leginkább a testi-lelki jólétemről szól. Mondjuk nagy hangsúlyt fektettem erre 2016-ban.

• barter Takarítás az AranyHold Jóga és Terápiás Udvarban
• a Boldogságklubbal az Idősek Otthonában jártunk, énekeltünk, táncoltunk, játékokat találtunk ki nekik, süteményt vittünk, szavaltunk
• a külsőmre is fordítottam időt: fodrász, műkörmös
• sokat voltam a szabadban, nagyokat sétáltam anyuval, napoztam, úsztam
• többször utaztam haza apuhoz a saját kis autómmal
• tartottam lusti napokat 😌
• többször sikerült elmenni vacsorázni kettesben, mint korábban 💕
• vettünk egy házat!
• közösségi életem: Boldogságklub, Tea-kör, találkozások a barátokkal, tanfolyamok
• kismama és baba-mama jógaoktató képzést végeztem
• elkezdtem kismama jógát tartani
• elkészítettem a saját Hála naplómat, amibe többé-kevésbé rendszeresen írtam
• a Nap Bloggere voltam - köszönet érte! 💜
• Everness pályázat nyertese voltam
• végigcsináltam az 1 hetes zöldséges-gyümölcsös tisztítókúrát
• jóga!!!
• blogírás
• mandalatervezés/festés
• angol tanfolyam
• Louis L. Hay könyv/CD olvasás/hallgatás
• kreatív karácsonyi album elkészítése, amit 5 bejegyzésen keresztül be is mutattam nektek
• csodás szenteste a családdal, karácsony Parádsasváron 💕
• pihenés itthon kettesben szilveszterkor 💕

Pillanatképek
A legbölcsebb döntés, amelyet meghoztam, hogy elmenetem kismama és baba-mama jógaoktató képzésre.
A legnagyobb lecke, amelyet megtanultam, hogy képes legyek megélni a veszteséget, megbocsátani magamnak és elengedni.
A legnagyobb kockázat, amit vállaltam, hogy elkezdtem személyesebb bejegyzéseket közzétenni a blogon. Másnak talán nem az, de kicsit ijesztő belegondolni, hogy ország-világ elé kiteszi az ember önmagát, vagy legalábbis az életének egy darabkáját. Persze, ahogy én, gondolom más is szelektál, hogy mi az, ami már valóban csak a sajátja.
A legnagyobb meglepetés az előző évemben, amikor a barátnőm elmondta, hogy babát vár.
A legnagyobb dolog, amit befejeztem, az AranyHoldba készült mandala, amit itt tudsz megnézni.
A legbüszkébb a kitartásomra vagyok.
Idén a legnagyobb hatással Louis L. Hay és Kotroczó Anikó volt rám.
A legjobb dolog, amit felfedeztem magamban, hogy olyan dolgot oktatok, amiről 15 évvel ezelőtt beszélni sem voltam hajlandó. És erre tegnap este döbbentem rá. 😌
Leginkább az életemért vagyok hálás.

Legszomorúbb pillanatom az idén:

• A kisbabánk úgy döntött, nem marad velünk.

Legszebb pillanataim idén:

• Megtudtam, hogy a barátnőm babát vár, majd megszületett kisfia. Mosolygok és könnybe lábad a szemem, amikor küldi a képeket.
• A karácsony előtti estét Ricsivel kettesben töltöttük és rengeteg ölelést, szeretet kaptam tőle.
• Kiváló eredménnyel végeztem a jógaoktatói tanfolyamot, ami hatalmas boldogsággal töltött el. Páromat azonnal felhívtam és együtt örültünk.
• A kismama jógaórák mindig hatalmas energiával töltenek fel, nagyon szeretem csinálni és imádom a kismamáimat. Boldog vagyok, hogy a szülést és az utána lévő pillanatokat, tapasztalatokat is megosztják velem.
• A ház a nevünkre került!!! Nem győzzük ismételgetni: "Van egy házunk." 😀
• Elküldeni és átvenni a VKP-s és MBBK-s karácsonyi ajándékot, nagyon izgalmas volt. Imádtam!

Az elmúlt évem három legnagyobb sikere:

• kismama és baba-mama jógaoktató lettem
• kevesebb gyógyszert kell szednem
• magabiztosan vezetek.
Hogy mindezt elérjem, tanultam, kitartó voltam, használtam a saját erőmet. Párom mindig biztatott és hitt bennem. A barátnőim mellettem álltak. Volt egy ember, aki mindig a megfelelő kérdéseket tette fel nekem és vezetett az önmagammal való munkában.

Az elmúlt évem három legnagyobb kihívása:

• hazavezetni apuhoz egyedül - hát, nekem ez nagy szó volt, amikor először indultam egyedül hosszú útra kocsival, de élveztem 😌
• megtartani az első kismama jógát - nagyon izgultam, hogy szeretni fognak-e, megfelelő-e a hangom, eleget tanultam-e hozzá
• Baktai Ádámnak elkészíteni a Bhakti Kutir mandalát
Ebben sokat segített a párom, a barátnőm, anyu, Kriszta biztatása és hogy hittem magamban.

Az elmúlt évem három szóban: ELENGEDÉS, VÁLTOZÁS, ELFOGADÁS.

És hogy hogyan búcsúztatnám az évet? Kicsit talán szomorúan hangzik, de nem tudom másképp. Szia, kisbabám!

Varázslatos Boldog Új Évet Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése